Egyedülálló anyaként társat találni.

posted in: Egyéb | 0

Egyedülálló anyaként társat találni olyan, mint egy Szfinx-szel kitalálósdit játszani. Próbálsz könnyed és laza lenni, de valójában az életed a tét, sőt annak a kicsiny kis lénynek az élete is, akit a világra hoztál.

Szeretnék neked elmesélni egy történetet a saját életemből. Évekkel ezelőtt egy őszi délután hazafelé sétáltam a kisfiammal. Nehéz időszakon voltunk túl, még folyt a válóper, de mi már kettesben bekuckóztunk, berendezkedtünk egy akkora lakásban, ahol dolgozni és élni is lehetett. Kialakítottunk egy olyan életritmust, ahol Zazival együtt vásároltunk, csavarogtunk, főztünk, és ahol a barátoknak is helye volt az életünkben. A magány nevű rémületen már túl voltam, magas lett a mérce, hogy férfiként kit engedek be az életünkbe. És próbáltam a fiammal az életkorának megfelelően őszinte lenni, és elmondani azt, hogy felnőttként időnként felnőtt társaságra van szükségem, és bár nagyon szeretem őt, de ezzel együtt is szeretnék még szerelmes lenni, és párra találni.

És akkor Zazi elkezdte sorolni a körülöttünk élő férfiakat (válogatás nélkül, a családosokat is)

Tulajdonképpen nagyon mókás volt, elbeszélgetni arról, hogy a szomszéd zöldséges bácsit, aki már többszörös nagypapa, meghagyjuk a jelenlegi feleségének.

És arról is fontos volt beszélnünk, hogy van olyan jelentkező, akik Anyát nagyon szeretné, de Zazi kezét nem akarja megfogni, és olyan is, akik Zazival nagyon jól kijön, csak hát Anya felé nem tud udvarolni.

Szóval azt a Férfit kell megtalálnunk, aki Anya kezét és Zazi kezét is megfogja. Aki mindkettőnket szeret. Megállapodtunk abban, hogy szólok, ha olyannal találkozom, aki említésre érdemes.

És igen, eljött ez a pillianat, sőt eljött az az este, amikor Zazi leült autóskártyázni Zsoltival, aki megugrotta lécet.

Mert egyedülálló anyaként társat találni, lányok ehhez kell a léc. Kell, hogy legyen egy olyan valóságos, reális léc, ami meg kell ugrani. Hidd el, akiknek ez nem sikerül, azokért nem kár.

Akik nem tudnak udvarolni, nem akarnak felnőni, nem vagy számukra érték, sőt kincs, hát azokat hagyjuk meg másnak. Lesz, akinek ez is jó lesz…

Akik azt mondják, hogy nem tudják elképzelni, hogy más gyerekét nevelik, azokért nem kár. Engedd el, integess, kívánj neki szerencsét, és fordíts hátat.

Tudod azzal, hogy anyuka vagy, van egy nagyon nagy előnyöd. Sőt kettő is. Egyrészt a gyerek mellett felnőttél, tehát már nincsenek kislányos allűrjeid, érettebb vagy, nyugodtabb, szülőségben rutinos, kellemesebb veled az élet. Aki olyan nőre vágyik, aki még nem anya, az is rendben van. Ő is meg fogja találni a párját.

De te is!!

A másik nagy előnyöd, hogy az, hogy a férfi alkalmas-e apának, már nem a szülés után derül ki, hanem itt, élőben letesztelheted. Sokan félnek attól, hogy a gyerek találkozik az udvarlóval, és akkor mi lesz, ha zsákutca a randi. Pedig valójában ebből hatalmas előnyt lehet kovácsolni. Adjunk még időt az ágyjelenetnek, előtte mutassuk be a gyerkőcnek a jelentkezőt, nézzük meg, hogyan viselkedik a gyerek társaságában, és lehetőleg ne csak egyszer. Menjetek el étterembe, hogy viseli a lepotyogó sültkrumplit? Tud együtt nevetni vagy kiborul? Erről fognak szólni a hétköznapok is… Mutasd be úgy, mint barátot, a gyerekeknek is vannak barátaik, nekik ezen nincsen akkora súly, mint aminek te érzed. 

Ha szeretnél többet tudni arról, hogyan jön létre és hogyan működik a boldog párkapcsolat, várlak szeretettel az Életkör csoportban

Abban amiben vagy, van egy nagyon szép lehetőség. Van melletted egy kicsiny kis lény, aki még tudja, hogy kell felhőtlenül örülni az életnek, hogyan kell belenevetni a napba, ugrálni a pocsolyába, elfújni egy pitypangot, libbenős szoknyában pörögni. a kislányok még királylányok akarnak lenni, a kisfiúk pedig lovagok, akik megmentik a királylányt a sárkánytól. Még emlékeznek valami ősire, valami igazira, amit mi hajlamosak vagyunk elfelejteni, ahogy az okoskütyüt nyomogatjuk. Tudod, én pár napja együtt csúszdáztam a gyerekemmel. Fantasztikus élmény volt, éreztem az adrenalint és a felszabadult nevetést a testemben, amikor megérkeztem. És amikor hazamentünk fáradtak, de boldogok voltunk, és a párom egy mosolygós, csendes nőt kapott, amikor hazaért.

Erre az életörömre vágyunk mindannyian. Erre a nevetős, libbenős létezésre, és ez a férfiak világában a megkönnyebbülés, a béke és a tudat, hogy otthon letehetik a harcot. Tanulj hát a gyerekedtől, vedd fel azt a libbenős szoknyát, a királylányos pólót, és merj együtt nevetni a széllel. táncolj a lehulló levelek alatt, és vidd haza a nevetést.

A színek és szimbólumok nyelvén tanítok, az Életkörön keresztül tanítok, és néha az asztrológia nyelvén tanítok, mert a női bölcsesség sok mindent magában rejt, és a lényeg a tartalom, az amit át tudok adni, annak a tudása, hogy hogyan gyógyítsd meg az életedben a női-férfi energiákat, hogyan válj kiteljesedett Nővé vagy Férfivá.

Várlak szeretettel,

Bábity Viki

Ha úgy érzed, hasznos volt ez az írás, és másoknak is segít, köszönöm, ha megosztod!

Kövess minket a facebook-on, hogy minél több jó írás eljusson hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük