Komfortzóna, komfortzónából való kilépés

posted in: Olvasószoba | 0

Amikor ezeket a sorokat írom, a hátam mögött nagypárna, rajtam puha meleg köntös, takaró, mellettem egy férj, abszolút biztonságban vagyok. Komfortzónán belül vagyok. Az élet csendes nyugodt áramában fekszem, gyerekek a nagymamáknál, nem sietünk sehova, amit belül érzek, az olyan, mint a szétáradó meleg méz, és akkor pont most kell írnom a komfortózából való kilépésről.

Hát ilyen ez a vasárnap, nincs főnököm, a feladatokat magamnak adom ki, és ha tologatom, akkor egyszer csak ott kopogtat az ajtómon, nem hagy békén hétvégén, és belső sürgető hanggá válik, ami lehetetlenné teszi a halogatást.

Az amit csinálok, az amit élek, ez a belső hajtóerő, a nyugodt csörgedező patak, amivé az életemet formáltam, már komfortzónává válik.

De az, ahogyan ide értem, mind mind a komfortózónából való kilépés folyamat volt, ami akkor, amikor tartott rohadtul fájdalmas volt, „mint sajtreszelővel rejszolni, inkább fájdalmas, mint kellemes”. Ford Fairlane után szabadon.

Ahhoz, hogy ez az írás igaz legyen és őszinte, a saját életemről kell mesélnem, ahogyan én kiléptem a komfortzónából.

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hercegnő.

Ja nem, bocs, ez egy másik mese… 😀

Volt egyszer egy egyedülálló anyuka, aki nyakig úszott a háztartásban, nevelgette kisfiát, játszótéri homok volt rajta smink helyett, és futócipőben ment az első randira, amit a Margit szigetre szervezett, hogy ha nem jön el a királyfi (a Pasi), akkor lefut egy kört a szigeten.

A királyfi eljött, sportcipőben és tréninggatyában, hogy ha nem jövök el a randira, akkor gurul tovább a teniszklubba. Szóval álltunk ott egymással szemben totál lepukkanva, ő ott jött rá, hogy lehet, hogy mégis csak meg kébe borotválkozni, én meg csak pislogtam, hogy bassza meg, mi van ha az az ember áll előttem, akivel életem hátralevő részét leélem.

És mielőtt most elindulna a hegedűszóló, és könnyes szemmel hátradőlnél a Happy End feliratra, megsúgnám, hogy a Disney mesék azért érnek itt véget, mert ami ezután jön, azt senki nem teszi zsebre. Utána jön a java.

Mert amikor megérkezik Miszter Igazi, a hormonok örömtáncot járnak, és te azt érzed, hogy minden működik, ő is szereti a tökfőzeléket, az Isten is egymásnak teremtett Benneteket.

De ami valójában történik, az az hogy már két kialakult személyiség történik, akiknek már kialakult a komfortzónája, sőt jó eséllyel az életmódja és az egzisztenciája is.

Minél idősebbek vagyunk, annál stabilabb a személyiségünk, az életünk, és a világról alkotott képünk, és valójában azt szeretnénk, hogy olyan jöjjön, aki EBBE illeszkedik bele, és még jobb lesz, mint előtte, szeressen minket olyannak, amilyenek vagyunk, akármit is jelentsen ez.

Szeressen olyannak, amilyen vagyok.

Feltétel nélküli szeretet

Amit valójában szeretnénk, hogy ne kelljen változnunk. Ne kelljen kilépni a komfortzónából.

Kifelé a világ megismerése felé, de leginkább befelé, önmagunk megismerése felé.

Jöjjön valaki, aki készen van, és annak is lát minket.

Nem akarunk változni.

Pedig annyi csoda van a világban, kívül és belül, amit felfedezhetnénk, ha kilépünk a komfortzónából.

A komfortzóna mindaz, amit már megszoktunk. A körülöttünk lévő világba, és abban az Énképben, ahogyan magunkra tekintünk. Azonosítjuk magunkat szokásokkal és hitrendszerekkel, és biztonságot ad számunkra az az érzés, hogy valamiféle önismerettel rendelkezünk. Pedig valójában az egész gyerekkorunk arról szól, ahogy szüleink, családunk, tanáraink és nevelőink, sőt barátaink is átadják nekünk azt, ahogyan a világot észlelik, átadják saját megoldóképleteiket, szokásaikat, és mi nem mérlegelünk, hogy az jó vagy rossz, gyerekként elfogadásra nevelnek bennünket, ezért elfogadjuk azt, amit látunk.

Ha azt mondják nem vagyunk szerethetőek, és elég sokáig mondják, elhisszük. Ha azt mondják, egy nőnek nincs joga a boldogsághoz, ha elég sokáig halljuk, beépítjük magunkba, és a személyiségünk része lesz. Ha azt látjuk, egy házassági konfliktusra nincs megoldás, akkor ezt a mintát fogjuk követni, és a komfortzónánkká válik, akkor is, ha nem okoz örömöt számunkra.

Ugyanakkor több mint 20 év szakmai tapasztalatával és egy normális családi élettel a hátam mögött tudom, hogy nem kell azt az utat követnünk, amit otthonról hoztunk, nem kell úgy élnünk, ahogy az nem tesz boldoggá minket.

Van jogunk, sőt lehetőségünk változtatni, hogy saját kezünkbe vegyük az életünk alakulását.

Az általam tartott csoportokon és programokon sokat mesélek arról, hogy mennyi csoda vár ránk, ha képesek vagyunk változni és változtatni. Tudom, hogy ahhoz, hogy jobb legyen az élet, ki kell mozdulni a megszokottból, el kell hagyni a komfortzónánkat, hogy valami új kezdődhessen az életünkben.

 

Csoportok a változásért

Egy új szakasz, egy új fejezet, ahol megélhetjük, hogy szeretünk és szeretve vagyunk.

És azt hiszem, ez az Élet legnagyobb csodája.

Szeretettel, Bábity Viki

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük